Érd,Kis-Duna utca 7-9.

A Cápák között partnere ismét a Ford

Hír megjelenése: 2021.12.16
2022 január 2-án indul a Cápák között, az RTL Klub üzleti showműsorának immáron negyedik évada, melynek ezúttal is a Ford az egyik kiemelt támogatója.


„A Ford globálisan élen jár a vállalatok, vállalkozások mobilitásának biztosításában. Haszongépjármű modelljein minőségére és a piacot megelőző megoldásaira a Ford család és ezzel a Ford márka közel 120 éves története a garancia.

A Ford idén bejelentette, hogy Ford Pro márka néven külön üzletágat és üzleti márkát hoz létre, a vállalkozások kiszolgálására. Ezzel hatalmas lépést tettünk előre, hogy ügyfeleink vállalkozását ne csak a legmodernebb, akár tisztán elektromos járműparkkal, hanem a mobilitásukhoz kapcsolódó teljeskörű szolgáltatással is kiszolgáljuk, mely 100 százalékos járműkihasználást tesz lehetővé ügyfeleink számára.” – mondta el Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. A showműsor kínálta egyedülálló lehetőséggel élve a Ford is támogatja a vállalkozók és befektetők egymásra találását. – tette hozzá az ügyvezető.

Az eredeti műsor, az angol Dragon’s Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már több, mint 40 országban látható. Az angol verzióban már több, mint 220 cég kapott befektetést, összesen 200 millió font feletti értékben.


A már jól ismert show Cápái Lakatos István, a 25 vállalkozást magába foglaló Bravogroup Holding ügyvezetője, Tomán Szabina, a Toman életmódprogram megalkotója, a magyarországi Tomán Diet tulajdonosa, Balogh Levente, a Szentkirályi-Magyarország Kft. tulajdonos-elnöke, a PepsiCo termékek forgalmazója, Balogh Péter, az egyik legsikeresebb hazai startup alapítója, Magyarország legaktívabb angyal-befektetője, 2020-ban az Év befektetője-díj nyertese; és Moldován András, a szókimondó sertésmogul, aki évente 120 ezer disznót hizlal, több sikeres befektetése mellett a Jack’s Burger étteremlánc és az Animalsoft Állattenyésztési szoftver-fejlesztő cég tulajdonosa.

Mind készen állnak, hogy újra „körbeúszhassák” a vállalkozókat és döntést hozzanak arról, hogy kibe érdemes figyelmet, energiát és saját pénzüket befektetni.


A Ford Magyarország pedig tovább folytatja a harmadik évad végén kiválasztott vállalkozóival a sikeres együttműködést. Nyári Fruzsina, a Flora MiniWash tulajdonosa és csapata, akiknek munkáját egy zöld rendszámos Ford Transit Custom Plug in Hybrid segíti, épp a héten vette át legújabb Tourneo Custom PHEV kisbuszát.

A Flora MiniWash elsősorban babakocsik de egyéb kiegészítő babaholmik teljeskörű, professzionális tisztítását és fertőtlenítését végzi. A vállalkozás ebben az évben a Cápák Között műsornak, és az ott szerzett befektetéseknek köszönhetően jelentősen bővült, új, nagyobb üzlethelységbe költöztek a belvárosban, ahonnan az egyre népszerűbb háztól-házig szolgáltatást is könnyedén megoldják a zöld rendszámos Ford Transit Plug-In-Hybriddel

Szabó Ágnes, az Agni’s Táskák tulajdonosa pedig egy Ford Ranger Raptorral szállítja a táskákhoz szükséges faanyagot a műhelybe.

A műsor online sajtótájékoztatójának rögzített változatát, és a vállalkozók – köztük Nyári Fruzsina és Szabó Ágnes nyilatkozatait itt találják: https://rtl.hu/rtlklub/capakkozott/nezd-meg-a-capak-kozott-4-evadanak-sajtotajekoztatojat.


Forrás: Ford

Munkatársaink


Ford Szabó - Autócentrum Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk