Érd,Kis-Duna utca 7-9.

A Ford 2021-es trendfigyelő tanulmánya

Hír megjelenése: 2020.12.15
A 2020-as év olyan dolgokat hozott, amiket senki sem láthatott előre.


A koronavírus gazdasági, politikai és érzelmi káoszt okozott, ami próbára teszi az egyének, a családok, az egészségügyi ellátórendszerek és egész társadalmi szektorok tűrőképességét. Ugyanakkor ahogyan arra a kilencedik éve megjelenő Looking Further with Ford trendfigyelő tanulmány* rámutat, a világjárvány azt is megmutatja, milyen ellenállók tudnak lenni az emberek a megoldás keresése és az alkalmazkodás tekintetében.

“Ahogyan átlépünk 2021-be, és előre tekintünk a járványt követő világra, egyértelműnek látszik, hogy a COVID-19 által előidézett változások minket is megváltoztattak; már csak az a kérdés, hogy mennyire,” mondta Sheryl Connelly, a Ford Motor Company globális fogyasztói trendekért és jövőtervezésért felelős vezetője.

“A Fordot és más vállalatokat nagyon érdekli, hogy milyen változások maradnak meg tartósan a a koronavírus eltűnése után. És bár senki sem látja előre a jövőt, ez nem jelenti azt, hogy ne készülhetnénk fel rá,” vélekedett Connelly.

A 14 országra kiterjedő globális felmérésben a válaszadók 69 százaléka szerint lehengerlőek a világban zajló változások. Arra a kérdésre, hogy mennyire sikerült alkalmazkodniuk a járvány okozta változásokhoz, a válaszadók 53 százaléka mondta, hogy “nehezebb alkalmazkodni, mint képzeltük”, míg 47 százalék szerint “könnyebb, mint képzeltük”. A fiatalabb generációk számára nehezebb az alkalmazkodás: a Z generáció 63 százaléka szerint nehezebben megy a dolog, mint képzelték, ezzel szemben a Boomer-nemzedéknek csak 42 százaléka érzi így.


A 2021-es Ford trendfigyelő tanulmány a fogyasztói magatartásban és szemléletben világszerte bekövetkező változások mintázatát vizsgálja, hogy segítsen a döntéshozóknak megérteni, hogyan hatnak majd ezek a változások a világra 2021-ben és később. A felmérésben bemutatott trendek közt a legfontosabbak:

Stresszfaktor: Világszerte erősen aggódnak az emberek a COVID-19 fertőzés veszélye miatt, és a járványnak a közösségekre, a foglalkoztatásra, oktatásra és egyebekre gyakorolt hatása miatt is. A válaszadó felnőttek 63 százaléka szerint nagyobb stresszben élnek, mint egy éve, és ötből négy ember szerint többet kellene foglalkozniuk érzelmi jólétükkel. Mivel az emberek tisztában vannak azzal, milyen hatást gyakorol a járvány a mentális egészségükre, innovatív megoldásokat találnak a boldogulásra és kapcsolattartásra.

Idő a lazításhoz: “Milyen nap van ma?” – ez a kérdés már hétköznapivá vált, miközben eltűnt a munkanapok és a pihenés közti választóvonal. Annak érdekében, hogy mérsékeljék a járvány okozta monotóniát és a bezártság érzését, a fogyasztók új menekülési módokat keresnek – és sokan a járműveikben találnak menedéket. A járműtulajdonosok több mint egynegyede az autóban tud lazítani. Majdnem az egyötödök a járműben találja meg a magánszféráját – illetve 17% használja az autót a munkavégzés helyszíneként.

Kell a társaság: A járvány rávilágított arra, hogy a fogyasztók igénylik a társaságot és átformálódtak bennük a családdal kapcsolatos érzelmek. Az egész világon elterjedt a magány érzése: minden második ember rendszeresen magányosnak érzi magát. A fiatalabb generációk körében a legerősebb ez az érzés. A Z generációsok kétszer nagyobb eséllyel mondják, hogy rendszeresen magányosnak érzik magukat, mint a Boomerek (64% kontra 34%). Ennek eredményeként sokan újragondolják, hol kellene lakniuk, közelebb költöznek a családhoz, és új módokat keresnek arra, hogy társaságot találjanak – mind online, mind a gyakorlatban.


Foglalkozunk a szakadékkal: Világszerte nőnek a szakadékok az egyenlőtlenségben és esélyegyenlőtlenségben – főleg mert a járvány aránytalanul súlyos hatást gyakorol az alacsony jövedelmű csoportokra, etnikai kisebbségekre és nőkre. Miközben a fogyasztók egyre inkább tisztában vannak ezzel a megosztottsággal, a márkák kezdenek aktívan fellépni ezen a területen. Világszerte a felnőttek 76 százaléka várja el a márkáktól, hogy állást foglaljanak társadalmi kérdésekben, és 75 százalék szerint a márkák igyekeznek helyesen cselekedni.

Jó vétel: A járvány ideje alatt átalakult a vásárlás módja, ahogyan az is, hogy mit vásárolunk. Mind a nagyvállalatok, mind a kisebb cégek elképesztő gyorsasággal alkalmazkodnak, és sok vásárló üdvözli, illetve élvezi az új normákat. Világszerte a felnőttek 75 százaléka sokra értékeli, ahogyan a cégek igyekeznek jobbá tenni a vásárlási élményt a járvány kezdte óta – és 41 százalék nem is akarna már úgy vásárolni, ahogyan a járvány előtt.

Forgalmi változás: A járványtól bezártnak érezhetjük magunkat, de nem állunk egy helyben, hiszen virágzik a személyes közlekedés. A biciklizés minden eddiginél népszerűbb, és sok városban egész utcákat zárnak le a kerékpárosok számára. Az autóértékesítés is dübörög, mert az emberek abban a keresik a biztonságot, hogy ellenőrzött környezetben közlekednek. Emellett az okos várostervezés felgyorsítja a felkészülést a teljesen önvezető autózás bevezetésére. A felnőttek 67 százaléka “bízik az önvezető járművek jövőjében”, és a szülők 68 százaléka szívesebben látná önvezető autóban a gyerekét, mint egy idegen által vezetett járműben.

Fenntartani a fenntarthatóságot: A járvány elején a levegőminőség javulása a lezárások egyik lehetséges előnyeként jelent meg, de ez az optimizmus hamar tovatűnt, miközben a világ visszatért a műanyagokhoz és más eldobható dolgokhoz – egyértelművé téve, hogy nem mindig sikerül fenntarthatónak lenni és annak is maradni. A fiatalabb generációk inkább aggódnak emiatt: világszerte a Z generációsok 46 százaléka gondolja, hogy pazarlóbbak lettünk, illetve 47 százalékuk szerint a járványnak hosszú távú negatív hatása lesz a környezetre.

A Looking Further with Ford trendfigyelő tanulmány a www.fordtrends.com linken olvasható el teljes terjedelmében.


Forrás: Ford

Munkatársaink


Ford Szabó - Autócentrum Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk